Határtalan bizalom, jegyesi szeretet – Rózsaeső-imaest a Reginában
Október elsején, Lisieux-i Kis Szent Teréz mennyei születésnapján – immár hagyományként – Rózsaeső-imaesten vehettünk részt. Ismét sokan összegyűltek, hogy a gitárral kísért taizé-i énekek és a rózsákkal díszített templom bensőséges hangulatában meghallgassuk Balázs atya elmélkedését, és személyes kéréseinkkel levélben forduljunk ehhez a különleges szenthez.
Éppen ez a különlegesség volt az elmélkedés kiinduló gondolata. Sokan úgy gondolhatják, Kis Szent Teréz közbenjárására Isten olyat is megtenne nekünk, amit amúgy nem – ő egyfajta kiskapu, aki által protekcióhoz jutunk az Atyánál. S ez talán azért van, mert ennek a fiatalon meghalt kármelita apácának, aki egész életében ki sem mozdult a kolostorból, halála után 125 évvel olyan nagy lett a ’népszerűsége’ és az ismertsége, hogy Franciaországban a legnagyobb bazilikát az ő nevére szentelték, s szinte nincs olyan hívő, aki ne hallott volna róla világszerte.
Pedig életében nem volt semmi különleges. Boldoggá avatásának előkészítése során maguk a vele egy kolostorban lakó nővérek sem értették, miért avatnák Terézt boldoggá, holott nem csinált semmi különöset. Szóval mi a titka ennek a már nagyon fiatalon szerzetessé vált lánynak, aki rejtett életet akart élni, mégis világhírre tett szert? A válasz erre az, hogy Teréz felismerte, megtapasztalta, kicsoda Isten valójában.
Sienai Szent Katalin szerint többféle módon kapcsolódhatunk Istenhez, például mint egy nagy úrhoz a szolga, aki néha beléphet az urához, s kérhet is tőle ezt-azt, ha urát jóságos, nagylelkű hangulatban találja éppen. Sokszor mi is ilyen szolgaként viszonyulunk Istenhez. Egy másfajta kapcsolat azon alapul, hogy Jézus meghív, hogy a barátai legyünk. S ha egy barát kér valamit a barátjától, az teljesen más, mint amikor a szolga kér valamit az urától. De Istennek nem csak barátai lehetünk. A Szentírás szerint Isten eljegyzi az embert, szerelmes az emberbe, s várja, hogy szerelmét viszonozzuk. Ezt értette meg Teréz, aki egész életében ápolta ezt a jegyességet. Úgy bízott Istenben, mint egy szerelmes kamasz – elképzelhetetlen módon, feltétel nélkül. Még akkor is, amikor semmit sem érzett Iránta. Élete utolsó hónapjaiban, amikor már nagyon beteg volt, semmi sem okozott neki örömöt, sem az imádság, sem a szentmise. Mégis úgy döntött, továbbra is kitart a szeretetben, mert nem Isten ajándékait szerette, hanem őt magát.
Nővérének azt mondta halála előtt: Jakab és János azt kérték az Úrtól, hadd ülhessenek mellette jobbról és balról a mennyországban. Ő és a nővére pedig Jézus térdén fog ülni, mert ezt a helyet nekik készítették.
Ilyen nagyfokú bizalmat és nyitottságot tanulhatunk Teréztől. Isten mindannyiunk felé ezzel a jegyesi szeretettel fordul, s arra hív, hogy erre menyasszonya, az egyház bátran válaszoljon. Erre a szeretetre, a ’rózsaesőre’ három válasz lehetséges: a legrosszabb a közömbös érdektelenség, s a válasz persze lehet nem, de lehet önátadó igen is.
A levélírással igent mondunk Isten kegyelmére és szeretetére, s engedjük, hogy minden képzeletet felülmúlóan megajándékozzon bennünket.
Rácz Gabriella
